Keresés

Meséld el ezredszer is a János vitézt!

Frissítve: egy nap

A LiteraGo egy családi projektként indult. Néhány éve egy vasárnapi ebéd után összeült a kupaktanács és elhatároztuk, hogy belevágunk.

Bár valójában az egész sokkal korábban kezdődött. Amikor a bátyámmal mi felnőttünk, még nem voltak tabletek és legalább 100 csatorna a TV-ben. Viszont volt diavetítőnk, egy csomó mesével, meg jópár mesekönyvünk. Mivel mi akkoriban még nem tudtunk olvasni, így aztán a szüleink olvastak nekünk.


A János vitézt egész biztosan rongyosra hallgattuk. Emlékszem, hogy ott ültünk az egyetlen olyan szobában, ahol szinte teljes sötétséget lehetett csinálni napközben is, ahol aztán mindig megtanakodtuk, hogy melyik mesét szeretnénk hallgatni, és a legtöbbször valahogy mindig a János vitéz mellett döntöttünk. Most is hallom, ahogy kattan a diavetítő, Apa pedig a mély, öblös hangján rázendít, hogy “Tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a juhászbojtárra.” Onnantól pedig csak néztük a képeket, amik egymás után megjelentek a falon, hallgattuk a mesét, és teljesen benne voltunk a történetben, minden egyes alkalommal izgultunk, hogy mi lesz a vége.


Aztán ott vannak más emlékek is, például ahogyan Anya ül a testvéremmel akkor még közös szobánk közepén. Pont a közepén, mert nem lehetett igazságtalannak lenni, hogy egyikünkhöz vagy másikunkhoz üljön közelebb. Az én vitán felül álló kedvenc mesém a Világszép nádszálkisasszony volt, bár azt azért el tudom képzelni, hogy a bátyámnak esetleg más lehetett a kedvence. :-) Anyának nagyon kedves, csengő hangja van, pillanatokon belül a királylányok földjére repített vele.


Mi részben így tanultunk olvasni. Rengetegszer hallottuk a történeteket, közben láttuk is a szöveget, és egy idő után valószínűleg összeállt a kép. Nem tudom, hogyan csinálták a szüleink, hogy még ezredszer is úgy tudták olvasni ezeket a történeteket, mintha ők is akkor találkoztak volna velük először, de így volt, és ezáltal minden egyes alkalommal minket is elvarázsoltak. Vannak arról is emlékeim, ahogy nagyon büszke voltam magamra, hogy már én is ki tudok betűzni néhány szót.


Én részben ezek a történések miatt gondolom, hogy szeretek olvasni. Mert sikerélmény, kaland, új világok felfedezése kötődik hozzá. Szerintem ez is az olvasás célja: felfedezni lehetőségeket, olyan információt szerezni, amivel egyet előrébb lehet lépni, így lesz kaland az élet.

Persze tudjuk, hogy sokszor nincs időnk, és sokszor nehéz kalandként felfogni egy szöveg feldolgozását, nehéz meglátni benne azt, hogy miért és hogyan is lesz ez jó nekünk. De azért sokat lehet tenni azért, hogy így legyen és mi azt vettük a fejünkbe, hogy ebben fogunk segíteni. Szép feladat, az biztos. :-)